olvasás, kukacoskodás

olvasmányélmények, katarzisok, olvasási projektek

 

Hamvas Béla (1897-1968) a tradíció filozófiai rendszerének legnagyobb alakja, Magyarországon a kilencvenes évek vége óta reneszánszát éli. Művei közül a Karneválra szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét.

Hamvas Béla Karneválja azon könyvek közé tartozik, amely bámulatosan sokféleképp olvasható, épp ezért le kell ülni mellé, olykor félre kell tenni és meditálni fölötte. Aludni rá. Bevallom, magam is második nekifutásra tudtam végigolvasni ezt a több mint 370 szereplőt felvonultató 1500 oldalas mesterművet. Elsőre már a „küszöbön” elhasaltam.

A regényt, talán az egyedüli beavatásregényként tartja számon a magyar irodalom, hét részből áll, a hét ezoterikus és a hét alkímiai lépcsőfoknak megfelelően: a küszöb, mindenki átváltozik (metamorphosis), az elmélyítés (descensio), a lélek kettéválása (separatio és multiplicatio), időutazás a kezdetekbe (reductio és fixatio), a kiégetés (calcinatio és coagulatio) és végül a megtisztulás (sublimatio).

A történeti sík tulajdonképpen Bormesterékről szól, előbb Virgilről, aki elkezdi keresni önmagát (vö. Hérakleitosz), ártatlanul börtönbe kerül és Tépelődéseit írja élete végéig. Aztán Virgil fia, Mihály lesz a "főhős" (bár valójában nincs ilyenje a regénynek vagy másképp: számtalan főhőse van), aki tönkrement házasságából más földrészekre menekül, megkettőzött önmaga bejárja a Nyugatot és a Délt, ugyanakkor a Keletet és az Északot, míg ismét egyesül önmagával. Ezután visszatérve otthonába mentora segítségével az időt járja végig, a mitikus kezdetektől a jelenig, végigbarangolja a túlvilágot és felfedezi a világ körforgás jellegét. Visszatérve ezoterikus útjáról a két világháború világégését írja le belső szemszögből és meglepő módon saját halálát is (az elbeszélő ugyanis maga Mihály). Az utolsó részben Vidal könyvtáros fogja a szálakat kibogozni (pl. Bormester Mihály és ifj. Herstal Raimund összecserélését megszületésükkor) és levonni némi konzekvenciát.

Azért mertem ilyen részletességgel összefoglalni a történetet, mert ez csupán egy töredéke, ha úgy tetszik a felszíne mindannak a mély, sokszínű, karneválszerű kavalkádnak, ami a regény szépségét és lényegét jelenti. A számtalan szereplő által képviselt filozófiák, magatartások, egzisztenciák (vagyis álarcok, lárvák, monomániák, őrületek) újra és újra megcáfolódnak, kifigurázódnak és nevetségesekké válnak. A regényt meg-megszakító elbeszélői és regényírói (a kettő különbözik!) dialógusokból is kiderül, hogy az eredeti szándék sem a történetmesélés, hanem egy sorskatalógus (képeskönyv és karakterológia). Hamvas érdeme, hogy önmagát és minket, olvasókat is inventárba vesz: nincs kivétel, mindenki benne van (a pácban).

Aki érdeklődik önmaga és mások iránt és nem állnak tőle távol a filozófia (elsősorban az egzisztencialista) és a vallás kérdései (hogyan keressem önmagam? van-e szabadság? mi a szeretet? van-e Isten? van-e visszatérés? milyen a normális ember?) és olyan könyvet kíván, amin sokat törheti a fejét, az vegye kezébe ezt a különös, rafinált és végtelenül bölcs könyvet. A regény azonban bátran ajánlható kevéssé filozófikus szemléletűeknek is páratlan humora és élvezetes stílusa miatt.

Osztályzat: 5^* (kiváló)

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Olvassunk magyarokat!

Címkék

Hamvas Béla , Karnevál