olvasás, kukacoskodás

Legnagyobb döbbenetemre Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? c. regénye csak nagyon laza szálakkal kötődik a Blade Runner c. kultikus science-fiction filmhez. Egyedül az alaptéma (androidok üldözése, filozófikus lamentálás a különbségeken) és a szereplők nevei stimmelnek, minden egyéb: más. Mégpedig jó értelemben más, bár a szememben ez nem kisebbíti a film erényeit.

A fejvadászt itt is Rick Deckardnak hívják és a Marsról szökött gyilkos Nexus 6-os típusú androidok kiiktatására szerződtetik, miután kollégája kis híján otthagyta fogát üldözésük közben. Deckardnak előbb tesztelnie kell egy tesztet (Voigt-Kampff-teszt), ugyanis az emberszerű robotok már olyannyira hasonlítanak az emberre, hogy a  különbség, csak műszeresen mutatható ki. (A Voigt-Kampff például az empátiát hivatott mérni.) A sikeres tesztelés után Deckard sorra likvidálja az androidokat, akik igen cselesen próbálnak beleolvadni környezetükbe, egyikük szovjet ügynökként felajánlkozik segítségül, másikuk operaénekesnőként a hírnév mögé igyekszik bújni és így tovább. Az izgalmas, fordulatos történetet folyamatosan átlengi Deckard fokozódó dilemmája, mit is jelent voltaképpen a különbség ember és android között. Egyik kollégájáról, aki érzéketlenül gyilkolja le az operaénekes Luba Luftot, végig azt hiszi, gép, míg Luba vagy Rachel Rosen iránt (akivel ágyba is bújik) gyengédebb érzelmeket táplál. Különösen aggályos az androidok érzéketlen irtása, miközben a radioaktív porban fennmaradt emberek többsége elektronikus állatokat dédelget, vagy napjait a hangulatorgona segítségével állítja be (kétségtelen, hogy Deckard sem úszná meg élve a napot, ha reggel nem „kreatív, friss hozzáállást a munkához”-t tárcsázna be magának).

Már az első jelenetnél elkerülhetetlenül felhorgad a kérdés, mitől ember az ember, hogyan írható körül az a különbség, amely hála a technológia fejlődésének, egyre inkább elhanyagolhatóvá válik ember és gép között. Gyakorlatilag nem győződhetünk meg arról, hogy a biológián kívül bármi más képes lenne meghúzni a határt, hacsak nem vetjük be a jolly joker-metafizikai érvet, ti. a felsőbbrendű lelkünket, ami elválasztható a testtől, istentől kaptuk és örök életű stb. Csakhogy a történet istenfigurája, a Sziszüphoszként fölfelé kapaszkodó Mercer sem más, mint egy kivénhedt, másodrendű színész festett kellékek előtt. (Érdekes azonban, hogy Deckard mégis képes a hit elvesztésében önmaga valódiságának felfedezésére, egyfajta spirituális élmény folytán (hegymászás) magában fedezi fel Mercert, az ő örökkévalóságán keresztül a „minden egy”-élményét.)

A könyvben zseniális emblémákat, utalásokat lehet felfedezni, a legjobban a Don Giovanni megemlítése tetszett, hisz abban a felsőbbrendű hatalom büntetését egy szobor (ráadásul járkáló szobor) hajtja végre vagy a Munch festmények interpretációi, de nagyon találónak gondolom azt is, hogy Deckard, aki a három android kiiktatásáért járó pluszpénzt rögtön egy igazi kecskére költi, új állatát Eufémiának nevezi (Eufémia: jó hírnévnek örvendő, eufémizmus: enyhítő kifejezés – utalásként arra, hogy az állat gyerekpótlék).

A regény egy az egyben fantasztikus, letehetetlen és kielégíti mind a ki- mind a bekapcsolódási affekciókat.

Egyedül az bántott, hogy úgy tűnik, a jövőben a feminista mozgalom bukásra van ítélve, mert amíg a hangulatorgonán létezik 594-es szám („örömteli engedelmeskedés a férj felsőbbrendű bölcsességének minden kérdésben”), addig nincs igazi emancipáció. (Bár az is igaz, hogy a férj távozása után a nő hosszan tartó depressziót tárcsáz magának, hi-hi.)

Osztályzat: 5* (zseniális)

Eddig 6 komment érkezett ()

• 1.  TTZ
  2009. 05. 29. 10:42

  Remek, hogy találtál rá?

• 2.  Harkai Daniella
  2009. 05. 29. 11:52

  Andi, az olvkörből kölcsönadta, ő is csupa jót mondott róla. Különben meg a Szárnyas fejvadász miatt elsősorban, mert azt imádom :).

• 3.  adeptus
  2009. 06. 10. 19:32

  Ugyan Dicknek szinte minden könyvét olvastam, és a Blade Runnert is szeretem, ez a könyv szerintem a kevésbé sikerültek közé tartozik. Na majd ha az Ubikból csinálnak filmet!

  Egyébként az, hogy egy Dick-megfilmesítés nem nagyon hasonlít a könyvre, elég tipikus, a Különvélemény és Az emlékmás is csak nyomokban emlékeztet az eredeti novellákra.

• 4.  Harkai Daniella
  2009. 06. 11. 8:05

  Te jó ég, ha ez a legkevésbé sikerült, milyen lehet a többi? Melyiket ajánlod még?

• 5.  adeptus
  2009. 06. 11. 10:26

  A teljesség igénye nélkül:
  Figyel az ég
  Palmer Eldritch három stigmája
  Istenek inváziója

  Persze az Ubikot is.

  Meg kicsit más ugyan, de a Kamera által homályosan is kötelező.

• 6.  Harkai Daniella
  2009. 06. 11. 11:02

  Köszikösziköszi! El fogom olvasni őket!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.