olvasás, kukacoskodás

Kevés olyan szép könyvcímmel büszkélkedhet a magyar irodalom, mint Sütő Andrásé, az Anyám könnyű álmot ígér (a kedvencem Szilágyitól a Kő hull apadó kútba). És nemcsak a cím sugall szépséget és szomorúságot egyszerre, Sütő naplójegyzeteit áthatja a vidéki élet nyugalma, csodája és küzdelmei, brutalitása ugyancsak.

Az első sorok egyben a könyv ihletforrását is jelentik:

„Egy napon így szólt anyám:

-          Írhatnál rólunk is valami könyvet.

-          (…) milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?

-          Igaz legyen – mondta.”

Ilyen is lett a könyv: vidám is, szomorú is és főként igaz.

Pusztakamarás csöppnyi kis falu Kolozsvártól majd 50 kilométernyire, alig 400 főnyi lakossággal, itt született Sütő András és itt halt meg Kemény Zsigmond. Sütő ide tér vissza hosszú évek múltán a fővárosból, hogy viszontlássa szüleit, rokonait és itt készíti ezeket a naplójegyzeteket, melyekbe az otthon talált újságcikkeket, kivágatokat is beleilleszti. Visszaemlékezései nem követik a történtek linearitását, csapong a gondolat, felkap egy-egy témát, emléket, ehhez köti a korábbi vagy későbbi eseményeket.

Olvashatunk gyerekkori emlékekről (halálközeli élményekről pl. bikatámadás), a családtagok küszködéseiről a kommunista uralom alatt, hogyan élték meg az emberek a tagosítást, a földek és a nagyobb kertek államosítását, a pozitív, előremutató felfedezések elfojtásáról (Sütő apja kiváló feltaláló is volt egyben). Érdekes, felemás érzést keltett bennem, hogy Sütő maga párttagként van jelen, olykor idegenkednek, fegyelmezik magukat jelenlétében a falusiak, vagy igyekeznek materialista nézeteit megváltoztatni. Sokszor szívdobogva olvastam a nagy tragédiákat, a kiszolgáltatottságáról, indokolatlan bebörtönzésekről vagy Sütő édesapjának több éves szőlőtermesztési kísérletéről, amelyet mihelyt termőre fordult, rögtön kollektivizálták és álmaik szertefoszlottak. Sokadszorra.

Pusztakamaráson becsületes, családszerető, kemény és vallásos emberek élnek, megkeményíti őket az időjárás (a téli hideget idén mi is megismertük, amint elfogyott a fa), a földdel és a politikával való küzdelem és mégis potyognak a könnyeik egy-egy temetésen, lakodalmon vagy esti borozáson.

A könyv nincs híján a humornak sem, számtalan muris esetről számol be Sütő, talán legkacagtatóbbak a falusiak találkozásai a modern technikával vagy az a rész, amikor a tudós napirendjét pontról pontra megfelelteti apja napirendjének.

Közelmúltról olvasni mindig érdemes, mindig tanulságos és mindig borzongató, különösen, ha ezt olyan csodálatosan faragott, míves nyelven teszik, mint azt Sütő András.

Mint az édes selyemméz a szájban.

Osztályzat: 5 (jeles)