olvasás, kukacoskodás

olvasmányélmények, katarzisok, olvasási projektek

Farkastotem bejegyzései

Az év egyik legjobban várt könyvén küzdöttem túl magam: Jiang Rong Farkastotem c. regénye csodaszép jin-jangos, farkasos borítójával, a sokat ígérő „Milliós sikerkönyv Kínában!” felirattal, mely így utólag nyilvánvaló retorikai túlzásnak tűnik és a pompás fülszöveggel, mely mongol pusztákkal, természettel és farkasokkal kecsegtetett, mindenképp az év könyve magándíjamra pályázhatott.

Ehelyett egy irgalmatlanul hosszú, száraz, szociográfiai könyvet kaptam, melynek unalma olykor súrolta egy tankönyv sivárságát, bosszantóan sok patetikus betéttel és folyamatos önismétléssel.

Természetesen a mű erényeit mindenképp elismerem, mitöbb: tiszteletreméltó a szerző jártassága a mongol nomád kultúrában, ismeretei mélyek és alaposak, ahogyan részletekbe menően monologizál az Ölön-puszta nomád pásztorainak, csikósainak munkájáról, gasztronómiájáról, természettel való kapcsolatáról, házi- és vadállatokról és a kínai fennhatóságról, az eszetlen földművelési expanzió során kiéleződő kulturális, politikai különbségekről. Sajnos, a nők ebből a könyvből is kimaradtak, talán mert fogyóeszközök: őket illeti meg az éjszakai őrködés, napközben pedig gyereket nevelnek és házimunkát végeznek, nagy valószínűséggel 2-3 óránál többet nem alszanak, korán halnak. A férfiak küzdelmes robotja, különösen a farkasokkal való folyamatos csatározások leírása nagyon élvezetes, de mégis sok, rengeteg, irdatlan. Tulajdonképpen a farkasok és a keleti népek iránti vonzalmam miatt igyekeztem, penitencia-jelleggel végigolvasni ezt a majd 700 oldalas szövegözönt, és valóban sok mindent megtudtam a mongol pusztai farkasok páratlan intelligenciájáról, a mongol kultúrára gyakorolt hatásáról, mégis rettentően fárasztott. Rong számtalanszor, a kifáradásig magasztalja a farkastotemet, a mongol nép régi hadi sikereinek kulcsát (főleg Dzsingisz kán került megidézésre), de kiemeli a költészetre, vadászatra, sőt a vallásra gyakorolt hatását is. Ebben én megint éreztem sok-sok elfogultságot és naivitást, különösen hogy Rong folyamatosan a kínai nép kultúrájával ellenpontozza, így Kínát egy földhözragadt, ostoba és nehézkes népnek titulálva a vad, kitartó és ökológikus, a természet egyensúlyát tiszteletben tartó mongolokéval szemben. Egyetértek ugyan a kínai kommunizmus, különösen a kulturális forradalom és a régi hagyományok eltörlésére irányuló agresszivitás maró kritikájával, különösen nevetséges Pao Sun-kuj figurája, aki a farkasokat védelmező mongolokat osztályidegennek minősíti és feszt politikai átnevelésre akarja küldeni őket, mégis túl egysíkúra sikerültek Rong szereplői: fekete-fehérek.

Történet pedig valójában nincs is: Csen Csen, a kínai „tanult fiatal” átnevelésre kikerül az Ölön-pusztára és pásztornak áll. Megismerkedik a mongolok nagy öregjeivel, a bölcs Bilgé apóval, Öldzijjel és Batuval, akik pontosan látják, hogy a mongol farkas milyen központi jelentőségű a puszta ökológiai körforgásában és folyamatosan igyekeznek meggyőzni a kínaiakat, hogy ne törekedjenek minden eszközzel, végérvényesen kipusztítani ezeket a csodás állatokat, mert ezzel a puszta kényes egyensúlyát veszélyeztetik, mitöbb halálra ítélik. Többszörösen csapnak össze érvek a nomád állattartó, farkastotemet tisztelő pusztaiak és a földművelő, nyugalmas, helyhezkötött életet kedvelő, farkasírtó kínaiak között. Csen Csen előbb-utóbb a farkasok imádójává válik, megfigyeli őket vadászat közben, végül maga is örökbe fogad egy farkaskölyköt, amit jól-rosszul, de igyekszik felnevelni. A vég igen drámaira sikerült, el is morzsoltam egy könnycseppet a 2002-es adatok tényszerű és sokkoló tálalásakor, mely beszámol az Ölön-puszta 80%-os elsivatagosodásáról, a farkasok szinte teljes kiírtásáról és a kínai népszaporulatról.

Jiang Rong történelemből, kulturális antropológiából feltétlenül ötöst érdemel, de szépírásból csak közepest kap. A kevesebb, több lett volna.

Osztályzat: 3 (közepes)